Szőke Alex arany-, Darabos László ezüstérmes

Szőke Alex a kötöttfogású 97 kilogrammos súlycsoportban arany-, míg Darabos László 130-ban ezüstérmet nyert a BOK Csarnokban rendezett Polyák Imre-Varga János-Kozma István birkózó emlékverseny vasárnapi zárónapján.
A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szőke Alex előbb az örmény U23-as vb-győztes Hajk Hlojant, majd a negyeddöntőben a német Eb-ezüstérmes Lucas Lazogianist múlta felül 1-1-gyel. Szőke az elődöntőben a tokiói játékok után a nemzetközi porondra visszatérő olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok Musza Jevlojevvel nézett szembe, akitől legutóbb 2021-ben, az olimpiai negyeddöntőben kikapott, most viszont – pályafutása során először – 3-1-re legyőzte az orosz klasszist.
Az ESMTK kiválósága magabiztosan kezdett a junior vb- és Eb-győztes Ilja Jermolenko elleni döntőben, ennek eredményeképpen le is küldték orosz riválisát (1-0), akit Szőke megpörgetett, ezzel 3-0-ra növelte az előnyt.
A szünet után a magyarok tokiói olimpikonját küldték le (3-1), de Szőke remekül védekezett Jermolenko pörgetési kísérlete ellen, majd állásból is vissza tudott támadni és két pontért földre kényszerítette ellenfelét, majd az utolsó negyven másodpercben is hárította Jermolenko próbálkozásait. Szőke Alex ezzel megszerezte a budapesti viadal első magyar aranyérmét.
„Maximálisan elégedett lehetek magammal, elég jó embereket sikerült megvernem, köztük két oroszt. Az egyiküket, Jevlojevet mindenki ismeri, ő most tért vissza, azért ötéves kihagyás után ez nagyon nehéz. Ettől függetlenül nagy skalp, ugyanolyan erős, stabil és masszív. Nagy iramot mentem, a második menet elején éreztem, hogy kicsit megtört, ezért is sikerült megcsinálnom rajta az akciómat” – értékelt Szőke Alex a megnyert döntőt követően. „Úgy érzem, megint léptem egy szintet a karrieremben, úgyhogy jó az út, amin járunk, és bízom abban, hogy ugyanilyen ütemben haladok tovább az olimpiai ciklusban”.

A 130 kilósoknál az U20-as vb- és Eb-győztes Darabos László az U23-as pánamerikai bajnok amerikai Aden Attaót, majd a negyeddöntőben az U23-as Eb-n harmadik georgiai Luka Gabisoniát győzte le 2-0-ra. Az elődöntőben a Vitek Dáriust is felülmúló finn U20-as Eb-bronzérmes finn Konsta Mäenpää ellen 5-1-es sikerrel biztosította helyét a fináléban.
A BHSE versenyzője az idei Eb-n ötödik orosz Marat Kamparovval csapott össze, riválisa viszont határozottabban kezdett, ezért Darabost küldték le először (1-0). Jól védekezett a magyar birkózó, majd a második menet elején iramot váltott és leküldette Kamparovot, de nem tudta bebillenteni és a hátralévő időben sem sikerült pontot csinálnia, így be kellett érnie a második helyezéssel.

A délelőtti programban a 82 kilós Tösmagi Attila egy vereséggel, a 130 kilós Vitek Dárius pedig egy-egy vereség és győzelem után búcsúzott a viadaltól.
A kötöttfogású 55 kg-ban az üzbég Ihtijor Boritov, 60 kg-ban a kirgiz Zsolaman Sarsenbekov, 63 kg-ban az orosz Szergej Jemelin, 82 kg-ban Gamzat Gadzsijev, 97 kg-ban Szőke Alex és 130 kg-ban az orosz Marat Kamparov diadalmaskodott.
Forrás: MBSZ / MTI









